A felkészülés tizennegyedik napja

A reggel jól indul.Fegyelmezetten végzem az ilyenkor szokásos rutinomat.Tempósan jó iramban megyek a munkahelyre.A párás idő,ezúttal is eltüntette az embereket az utcáról.A vasútállomás körül kezdek csak embreket látni.Jó tempóban haladok az Ipartelepi úton,néhányan odaköszönnek.Szépen nyugisan lemegy a nap.Gyors ebéd.Utána gyors iramban haza,a tegnap lábfájdalomnak nyoma sincs.Apró jelek néha azért még néha figyelmeztetnek,hogy lazábban.
Itthon várom Mártát,ahogy két napja a találkozásunkkor megbeszéltük.Három után néhány perccel meg is érkezik.Laci barátom, általam nem ismert életébe kapok betekintést.
Márta régi képeket vesz elő.Olyan történésekről,amikről nekem soha sem volt tudomásom.Gyorsan kiderül a képek alapján, hogy attól függetlenül mindkettőnknek volt egy saját élete A párhuzamos történésekre derül fény Márta beszámolóiból és az én elmondásom összevetésésből.
Ismét régi emlékképek merülnek fel.Jó kis történések kerülnek ismét napvilágra.Amiket már régen elfelejtett az ember.Azaz,hogy mégsem.
Hát még amit nem mond el az ember sosem.Igazi kiskamasz csínyek, és valódi gazemberségek.Afféle igazi gyerekcsínyek,ami alapján igazi barátokká lesznek emberek.Na és a közös harc az igazi gonosz ellen.Mert az is megvolt.Laci barátommal,tudtunkon kívül, az igazi gonosz ellen küzdöttünk.
Hiába nagy különbség van a között,hogy az ember pimasz kis csirkefogó kölyök, vagy valódi tudatos másoknak ártani akaró gonosz jó ésszel megáldott ember.Ezekre derül fény,miközben beszélgetünk.

Azokban az időkben még nem volt sem tévé annyira mint ma,és internet sem.Az emberekkel való történés fontosabb volt,mint bármi más.Repül az idő.Márta emlékezik öccsére.
Már magamban sem gondoltam arra,hogy ez a barátság még valakit érdekel.
Így utólag visszagondolva a mi barátságunk soha meg sem szűnt,csupán különváltak útjaink.Az első barát az ember életében,meghatározó.Emlékszem ahogy utoljára nálunk dolgoztak apjával a lépcsőházban(lambériáztak). Úgy beszélgettünk Lacival, és nevelőapjával,mintha még akkor is barátok lennénk.Mintha csak éppen hazaszaladt volna tőlünk egy percre.Ezt követően egy év leforgása alatt,meghalt Laci édesanyja,és Laci is.
Emlékszem húsz éves voltam.Januárban öltönyben álltam a temetésen.Néztem, ahogy egy élet befejeződik és az urna lekerül a földbe.Először kényszerített megállásra az élet.Szabályos traumaként éli meg az ember, ha elveszít olyan embert, akit barátjaként szeretett, és közelről ismert.Természetesen otthon nem tudtam megbeszélni a dolgot akkor sem senkivel.Akkori barátnőm Margó próbált lelket önteni belém,látva mennyire szét vagyok esve.
Az emlékezés mindezek ellenére jól sikerült.Az ember így utólag felismeri mit kapott a barátjától.Felismeri,hogy mivel lett gazdagabb az élete.Mártával is ezekről próbálok beszélgetni.Ezek az egymásnak adott dolgok, valódi értékekké válnak az idő múlásával.Az ilyen beszélgetésekből derül ki,hogy valójában mennyi értékkel rendelkezik egy emberi élet.
Az egymás felé fordított önzetlen figyelem, megbecsülés és apró történések,mind egy egésszé kezdenek összeállni.Akár  egy hatalmas kirakós játék, ahol az ember a valódi képre kíváncsi.Arra a valódi képre amiért a kirakást valójában elkezdte.Így rakjuk ki valójában valahogy a saját életünket is.Kíváncsian várva milyen is lesz az összkép a végén.
Eltelt az idő,Márta elment.Későn van a további távok teljesítéséhez.Elindulok át a boltba.Veszek egy Löwenbrau sört,és Black Jack kávésgolyókat.nekivágok.A régi Kurca hídon átvágok a Veres Péter utcába.Útközben a kávésgolyók elfogynak.A kertvárosi elit részen átvágva az egyik leggazdagabb ház udvarára nyerek bepillantást.Elképesztő gazdagság tárul a szemem elé.Gyorsan megállapítom,magamban, hogy az élet nem ettől lesz boldog,legfeljebb kényelmesebb.Örömmel gyaloglok tovább a pillanatnyi felismeréssel ,fel sem veszem a kilométereket,pedig magamban tudom,hogy nagy utam lesz.A Johanna Cukrászdába visz az utam.Zoli cukrász mester már számított rám.Ismét fagyi.Kiülünk beszélgetünk.A távolság a téma.Zoli örömmel meséli, amit a családdal csavarogtak London városában.Kérdezget az útról ami előttem áll.Közösen summázzuk,hogy néha ki kell mozdulni otthonról,ha jót akar magának az ember.Valahogy Laci barátom is szóba kerül.Kiderült ismerte ős is.Aztán más emberi sorsok is szóba kerülnek.Kiderül sokszor milyen pengeélen táncol az ember az élete során.Mennyire a véletlenen múlik,hogy az ember életben marad avagy Elmesélem neki 1987.es történetemet a nevezetes Pokolgép koncerttel ahol robbanás történt.A szigorú főnökömnek köszönhetem,hogy nem voltam ott.Gyorsan telik az idő ott is.Alig bírom megenni a három gömb fagyit.Átázik a tölcsér amikorra a végére érek.Egy nagymama jön az unokájával fagyizni.Leülnek ők is a teraszon.Az egyszem kismacska ő velük is barátkozni próbál.Nálam már sokszor járt.Aztán Zoli mesterrel próbált játszani,ott is kitelt a becsület.Éppen végzek a fagyival.Zoli megjegyzi,hogy amióta ott vagyok jönnek a vevők.Kezd összefüggést látni.
Egy család érkezett közben.Egy kis mikrobusznyi ember akar hirtelen fagyit.Tovább indulok.A régi szivattyútelep felé veszem az utam,ahol  a házamtól megvan a négy és fél kilóméter.Ideális az idő a nap süt,felhők az égen,kellemes szél fúj.A tágas tér  a szabadság érzését kelti bennem.Jó az autó,és a kerékpár is,de a gyaloglás valami egészen más.
Élmény,állapot, és cselekvés is egyszerre,amellett,hogy testmozgásnak sem utolsó főleg nagy távolságokon.A 451 számú főút körforgalmához érek.Gyorsan átmegyek a túloldali kerékpárútra.Drága Krisztával sétáltunk ezen úton,mindannyiszor eszembe jut amikor ott járok.Hiba az idő múlásával szentimentálissá válnak, még a Garabonciások is.
Gyorsan elérem a strand feljárót.Balra pillantok.Messzebb, látom a gátőr házat.Annak közelében is voltak szép emlékek, de arról,majd máskor.A tér itt is kinyílik a gát rajta a kerékpárút,és mellette a főút a száguldó autókkal.Bal oldalt, az ártéri erő kusza borostyánnal befutott rengetege valami reményteljes öszképpé áll össze.Esteledik,a nap fényei úgy vetülnek a tájnak,mintha valami csodás nap ért volna véget.Valóban csodás nap is volt,csak egy kicsit lassítani kellett hozzá.Mondjuk, gyalogolni  jó néhányt kilométert.A szivattyútelep vonalába érve teljesül a táv.Leülök.Szemlélem a távolságot,a tájat,és az esteledő nap fényeit.Figyelem ahogy az autók száguldanak előttem az aszfaltcsíkon.Csak szemlélődöm,afféle félmeditációs állapotban,talán kontemplálva ülök ott.Eszembe jut a sör a hátizsákomban.Az oroszlánfőzetet szép lassan iszogatom.Amint elfogy a dobozt visszateszem a hátizsákba,Indulok a testem idegenként viselkedik.Ólmos és idegenszerű,mintha nem is az enyém lenne,hanem kölcsönbe kaptam volna az élettől.Szemlélődöm menet közben is,hamar egy békés tudatállapotban találom magam.A tér látványa a szabadság érzésével tölt el ismét.Az esti napsugarak képeslapszerűvé teszik a tájat.Hamar elhatározásra jutok,hogy a hosszabb úton megyek haza.Biciklisek  haladnak el mellettem.Az egyik megáll, és fényképezi a közeli épen maradt kis napraforgó táblát.Utána már semmi különös csak a megszokott rutin visz tovább.Valamiért neki iramodom.Megyek, mintha üldöznének.Két és fél óra alatt haza is érek.A napi kitűzött táv teljesült,úgy gondolom még talán több is lett.Fáradtságnak lábfájdalomnak nyoma sincs.némi nehézkes érzet jelzi,hogy mozgalmas volt a nap.