2012. július 9., hétfő

A mai adag

Így négy héttel az indulás előtt a tegnapi,felderítő út után a biciklim megadta magát.Amúgy is esedékes,volt az éves szerviz,így elballagtam vele az a legközelebbi kerékpáros boltba.Rövid alkudozás után,kiderült délután négyre lesz meg,az életre lehelés.Az első gumi szelepe tőből kiszakadt a tegnapi 23,5 km után.Érdekes hogy simán hazaértem, és semmi gond sem volt.Aztán amikor indultam volna ebédelni nővéremhez,már nem tudtam.Emiatt, kénytelen voltam,tegnap oda vissza kb 3,6km  utat gyalogolni.
Ma kb 6,5 km jött össze ügyintézés és szerviz kapcsán.
Közben, összefutottam barátom párjával, és kislányával.
A kislány, szerelmének nevez, és imád.Együtt mentünk a városban található Sanyi pékségbe(nem rólam van elnevezve,mint azzal sokan cinkelnek). A kislány a péksüteményeim, egyik részét jóízűen megette.A közeli Szent Korona cukrászdában kárpótlásul, két gömb fagyit kaptam.Kis "szerelmemet" legyezővel kellett legyeznem így "oroszlán" egója hatalmas elégedettséggel nyugtázta, cselekvő rajongásom.Anyukája folyamatosan mosolygott, lánya rajongásán irányomban.Természetesen, én is.Gyorsan véget ért cukrászdai románcunk,én akár egy elvarázsolt Krúdy hős,elpárologtam,a kerékpár szerviz felé.
A Neuzer trackbikeom, megújult állapotban várt rám.Elégedetten tekertem haza.Otthon a Másfél Millió Lépés 32 év múlva, régi túra műsor kezdő részével várt a tévében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése